Czétényi Benjámin, fotográfus

Az oldal tulajdonosának portréja fényképezőgéppel a kezében

Nagyapám festőművész, apukám festőművész, én mérnök lettem. Aztán valahogy mégis mindig a képek felé terelődött az érdeklődésem. Otthon megtanultam a Photoshopot kezelni, valamint tizenhetedik születésnapomra kaptam egy kis kompakt gépet, ami régi vágyam volt. Az egyetemen pedig ipari képfeldolgozással foglalkoztam, de közben egyre többet fotóztam, egyre komolyabb felszereléssel.

Néhány évvel később az ismerőseim elkezdtek felkérni közösségi eseményeken, esküvőiken fotózni, én pedig szívesen örökítettem meg nekik a fontos pillanatokat.
Három gyerekem van, velük kezdődött a gyerekfotózás, és miattuk halogattam sokáig a fotós iskolát. Végül rászántam az időt a tanulásra, és végül 2021-ben megszereztem az OKJ-s fotográfus végzettséget. Az emberábrázolás korábban is érdekelt, de a képzés alatt Szipál Péter végleg a portrézás irányába állított. Szívesen fotózok bármit, de főleg az embereket, kapcsolatokat, pillanatokat szeretem megmutatni a képeimmel.

Hat év Pentaxos múlt után, 2019-ben Nikon rendszerre váltottam. Z6II és Z5 vázakkal dolgozom.

Elérhetőségeim
Studió

Köszönöm a megkeresést!